Gyerekkoromban minden ünnepkor, sőt egyszerű hétvégéken is be-benéztek hozzánk a szomszédok. Biztos vagyok benne, sokan csak azért "köszöntek be", hogy részesüljenek anyukám fantasztikus sütijeiből. Egyszer a vendégeket kísértük ki éppen, kertes ház, nyitott erkélyajtó, bent a gőzölgő bukta az asztalon ... kint pedig egy falánk berni pásztor... A kettő egyesült. Egyetlen bukta kivételével mindet benyalta egy pillanat alatt, amíg mi búcsúzkodtunk. Azt is csak azért hagyta meg, mert az volt a legmesszebb a tányéron. Bonnie szájába a palacsintákat szép sorban végtelen mennyiségben lehetett diktálni, nyelés nélkül csúsztak le. Egyszer pedig egy hatalmas adag tejberizs is eltűnt a feneketlen bendőben, de azért a kelt tészta maradt a kedvence. Az illata odaszegezte az ajtóhoz, le se lehetett vakarni, és minden ízében remegett egy falatért.

Anyukám szupertitkos receptjeit sokan le akarták már nyúlni, eddig hasztalan. Most eljött az óra: közzéteszem az egyik legjobbat, ami gyerekkorom óta a tuti befutó minden alkalommal, ha vendégek jönnek. Perceken belül elfogy, ezért érdemes rögtön dupla adagot készíteni. Ami jó hír, hogy annak ellenére nem kell lemondanom róla, hogy lisztérzékeny lettem: Emese kenyérporból ugyanolyan finom :-) Férj szintén komázza, nem értette, hogyhogy ilyen keveset sütöttem... (mostanában kukorica és rizsliszt keverékével készítem, úgy is szuper!)

Ne várd meg, hogy a szomszéd süsse meg előbb: szűk egy órán belül eheted a jutalomfalatokat, és nagggyon népszerű leszel!

Hozzávalók:

30 dkg liszt

20 dkg vaj

2 dkg élesztő

2 tojás

1 lapos kiskanál só

Egy tojás kivételével összegyúrom a hozzávalókat. Az élesztőt futtatás nélkül, épp csak nagyon pici vízben vagy tejben, kis cukorral összekeverve teszem bele. Kilisztezett deszkán kézzel kis stanglikat hengergetek belőle, megkenem őket a felvert egész tojással, megsózom, és 13-14 perc alatt 180 fokon megsütöm úgy, hogy a tetejük egy kicsit megpiruljon. Túlsütni nem szabad, mert akkor kiszárad!